The Hungarian mafia war

Hungarian Spectrum

As I reread yesterday’s post, I realized that I failed to capture both the tone and the importance of what happened yesterday in Hungary. Many commentators consider the “media war” between Viktor Orbán and Lajos Simicska to be the most serious political crisis of the last twenty-five years, a crisis that may cost Viktor Orbán his political career. I agree. February 6, 2015 was a critically important day.

Simicska’s outburst offered us an opportunity to peek behind the curtain of Viktor Orbán’s regime. What we see there is devastating. Hungary is being governed by a crime syndicate, something outsiders had told us, but until yesterday we had no inside confirmation. Now we know. If you try to leave, if you fall from grace, you can easily imagine that your life might be in danger. The members of this mafia family are immoral and dangerous thieves, ready to do anything. In fact, they are more dangerous than an ordinary mafia family because in…

View original post 832 további szó

Reklámok

Széky János Korpa közé keveredve Két csúcstalálkozó

Korpa közé keveredve
Két csúcstalálkozó

1989. augusztus 25-én, a Bonn melletti Gymnich vízivárában két magyar kommunista politikus, Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter titkos tárgyalást folytatott nyugatnémet partnereivel, Helmut Kohllal és Hans-Dietrich Genscherrel.

2012. június 30-án a Kaszpi-tenger partján épült elnöki palotában az ismert magyar antikommunista politikus, Orbán Viktor miniszterelnök mérsékelten nyilvános tárgyalást folytatott Ilham Aliyev azerbajdzsáni államfővel. (A külügyminiszter nem volt jelen, a magyar diplomáciát egy minden diplomáciai készségtől és tapasztalattól mentes miniszterelnökségi államtitkár képviselte.)
1989: A kereszténydemokrata Helmut Kohl és a liberális Genscher Euró­pa legnagyobb, legerősebb, legtekintélyesebb demokráciájának a vezetői voltak. A konzervatív-liberális koalíció biztos fölénnyel győzött a megelőző két választáson.
2012: Ilham Aliyevet trónörökösnek nevelte apja, Heydar Aliyev, az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság KGB-főnöke, majd pártfőtitkára, majd maffiavezére, akit Gorbacsov a korruptsága miatt tett ki az SZKP Politikai Bizottságából. Ilham Aliyev mögött szintén két választás volt, először 77, másodszor 87 százalékkal győzött egyáltalán nem demokratikus eljárással.
1989: A gymnichi találkozót komoly diplomáciai aprómunka és alapos tájékozódás előzte meg, Horn Gyula Budapest, Bonn és Kelet-Berlin között röpdösött, és természetesen kikérték a Kreml véleményét (ahogy Kohl is).
2012: A magyar kormányzat egy éve képtelen átvenni az örmény nagykövet megbízólevelét, és nem csupán leperegnek róla az örmények figyelmeztetései, de úgy tesz, mintha az utóbbi nyolc évben nem olvasott volna újságot, és sejtelme se volna, hogyan fogják fel Azerbajdzsánban 2004 óta egy Safarov nevű elítélt ügyét (talán csakugyan nem olvasott újságot, kinézem belőle).
1989: Nyugat-Németország ekkor már évtizedek óta hazánk legfontosabb nyugati kereskedelmi partnere, kulturális kapcsolataink történelmiek, politikai viszonyunk – a hidegháborús szabványhoz képest – kivételesen jó. Magyarország még ezután is hosszú évekig a német tőke befektetéseinek fő célpontja a kelet-közép-európai térségben.
2012: Azerbajdzsánnal folytatott kereskedelmünk volumene hagyományosan a nullához közelít, diplomáciai kapcsolatunk csak azért van, mert Baku mindenáron ki akar szabadítani egy Magyarországon jogerősen elítélt baltás gyilkost. A kis félázsiai diktatúrát Orbán 2010 szeptemberében fedezte föl, amikor a románok az utolsó pillanatban beugrasztották az AGRI nevezetű azeri–grúz–román földgázszállítási rendszer bizonytalan tervébe. (A megvalósulás esélye pillanatnyilag körülbelül akkora, mint a meglebegtetett azeri államkötvényjegyzésé.)
1989: Hogy Németh, Horn, Kohl és Genscher miről tárgyaltak, azt ma már pontosan tudni: a Magyarországon tartózkodó több tízezer keletnémet menekült kiengedéséről. Mostanra ismerjük a részleteket is. A folyamatnak bőséges irodalma van, alapos történelmi munka is született róla (Oplatka András: Egy döntés története, Budapest, Helikon, 2008.).
2012: Hogy Orbán és Aliyev miről tárgyalt, azt az azeri elnöki hivatal külügyi hivatalvezetőjétől tudjuk múlt szombat reggel óta: többek közt a baltás gyilkos átadásáról, és az ekkori megállapodásnak „döntő szerepe volt” a dicsőséges procedúrában. Két nap múlva Szijjártó Péter államtitkár kénytelen volt annyit elismerni, hogy „volt egy ilyen felvetés azeri részről”. Más forrásból ismeretes azonban, hogy egy éve folytak már titkos tárgyalások, és papír van róla, hogy az illetékes magyar minisztérium már három héttel a bakui találkozó előtt érdeklődött, hogy mi történnék az elítélttel, ha átadnák. Az, hogy magyar részről sumákolás folyt, pillanatokon belül lelepleződött, csak az nem látja, aki nem akarja.
1989: Amikor Kohl megkérdezte, hogy mit kérünk cserébe a keletnémetek kiengedéséért, Németh Miklós önérzetesen azt válaszolta: Magyarország nem folytat emberkereskedelmet. A kancellár mélyen meghatódott. És noha nem kértük, mégiscsak kaptunk ellenszolgáltatást: német hatásra az Európai Gazdasági Közösség úgy döntött, egy ilyen bátor és tisztességes országot nem lehet gazdaságilag sorsára hagyni, úgyhogy egymilliárd dolláros gyorssegélyt folyósított. Ez a magyar GDP 3,3 százalékának felelt meg, a mai, jóval nagyobb GDP-hez viszonyítva ugyanennyi milliárd euró volna. Nem kellett visszaadnunk, és elég volt ahhoz, hogy Magyarország államcsőd nélkül folytassa a demokratikus átalakulást.
2012: Orbán és Aliyev tárgyalása után (amelyeknek inkriminált témájáról senki sem tudott) török, majd magyar források is kiszivárogtatták, hogy az 1989-es Európai Közösségnél nagyságrendekkel kisebb gazdasági erejű Azerbajdzsán 2-3 milliárd euórért venne áron alul magyar állampapírokat. Ez segítette volna a magyar kormányzatot abban, hogy az árgus nyugati szemeket és feltételeket elkerülve államcsőd nélkül folytassa a demokrácia felszámolását. A magyar szivárogtatás után egy héttel Magyarország átadott Azerbajdzsánnak egy életfogytiglani börtönbüntetését töltő baltás gyilkos katonatisztet, akinek Ilham Aliyev elnök azon nyomban megkegyelmezett. (Lakást adott neki, előléptette, kifizette nyolc év alatt felhalmozódott zsoldját, és föltette Facebook-oldalára borítóképnek, stb.)
1989: A keletnémet menekültek kiengedése felgyorsította a bársonyos forradalmak menetét. Megszűnt Németország és Európa kettéosztottsága, a magyarok érdemét mindenki elismerte.
2012: A baltás gyilkos kiengedésének napján Örményország felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatot, aggodalmát fejezte ki az amerikai elnök, és magyarázatot követelt, majd hamarosan az orosz külügyminiszter és a NATO szóvivője is, hiszen a meggondolatlan aktus teljesen fölöslegesen felszította a feszültséget Európa peremén, Irán szomszédságában, egy örökös viszályoktól sújtott térségben.
1989 őszén a gyorssegélyt – a magyar kormányzat külön kérésére – jóval a keletnémetek kiengedése után kaptuk meg, novemberben, amikor már nem mi voltunk Európa politikai sztárjai, hogy még a látszatát is elkerüljük a menekültek pénzért való eladásának. Ez lényegében sikerült, Magyarország újonnan kivívott tekintélye nem csorbult.
2012. szeptember 3-án azeri hivatalosságok bejelentették, hogy Azerbajdzsán majd bolond lesz 2-3 milliárd euróért (teljes állami olajalapjának egytizedéért) magyar bóvlikötvényeket vásárolni. Ezáltal a magyar kormányzat olyan színben tűnt fel, hogy nem csupán minden mértéken túl csóró és erkölcstelen, hanem minden mértéken túl hülye és átverhető is.
Kontraszelekció
 
Az átalakulás iránya jól látható. Ezért bizony érdemes volt rendszert váltani, aztán még egy, újabb rendszert bevezetni. Hogyan küzdötte le magát idáig huszonhárom év alatt a magyar politikai kaszt? A válasz két szóban: kontraszelekció és nacionalizmus.
Bővebben:
Elkeserítő észlelni az online és élő beszélgetésekben eluralkodó kibékíthetetlen indulatot. Ugyanaz a stílus, ugyanaz az „érvrendszer”, mint ami Gyurcsányra zúdult 2006 őszén, amikor a nagyközönség megkönnyebbülten értesült róla, hogy nem kell többé szellemi erőfeszítéseket tennie a helyzet megértésére és javítására: a másik oldalon egy igazolt Rosszember áll a történések mögött, akit immár háborítatlanul lehet gyűlölni. „Nem normális”, erkölcsi hulla, börtönbe való szörnyeteg. Van azonban egy fontos különbség. 2006-ban könnyen el lehetett intézni a dolgot azzal, hogy „megmondtuk, ilyenek a komcsik”. 2012-ben a gyűlölet hordozóinak föl kellene oldaniuk magukban azt a disszonanciát, hogy akit ők démoni rosszembernek látnak, azt a magyar nép páratlan egyetértéssel helyezte posztjára.
Nem a választási rendszer elfuseráltságából adódó kétharmadról van szó, hanem arról, hogy az uniós tagországok történetében ez volt az egyedüli eset, amikor a működő demokrácia évtizedei után egyetlen párt/szövetség jóval több szavazatot kapott ötven százaléknál (Búcsú 89-tőlÉS, 2011/16., ápr. 22.). Magyarán ez olyan ország, ahol a nép többsége képes egy ilyen embert támogatni. A gyűlöletet át kellene vinni az országra és népére, az pedig nem megy. Vagy legalábbis még a megátalkodott ellenzékieknek sem vállalható, mert a logikus következménye nem az, hogy az interneten dühöng, vagy kimegy az utcára tüntetni, hanem hogy szakít az országgal, és ily módon nem tesz semmit Orbán ellen, értelmét veszti az ellenzékisége.
Az affér mindenesetre jó volt arra, hogy szétzúzzon egy legendát, amely még Orbán gyűlölőinek körében is sokáig eleven volt, hát még a semlegesek között. Megmutatta végre, hogy milyen kegyetlenül rossz politikus Orbán Viktor. Nem egyszerűen sokat hibázik – nincs birtokában a hivatás műveléséhez szükséges ismereteknek és képességeknek. Ez megint csak ellentétben van tartós hatalmával, befolyásával és fényes választási győzelmével. Mivel statisztikailag kizárható, hogy a magyar ennyivel ostobább és gonoszabb volna más népeknél, a siker titka másutt keresendő. Abban a – szakértőktől ritkán felrótt – tényben, hogy a 2010 előtti politikai rendszer a rossz politikusok kiemelkedésének kedvezett (és a 2010 utáni rendszer ennek logikus meghosszabbítása).
Volt két politikai oldal. Ebből az egyik oldalt informálisan diszkvalifikálta legnagyobb erejének kommunista eredete (legyőzetése után, az Alaptörvény átmeneti rendelkezései óta már hivatalosan is alacsonyabb rendűnek és bűnösnek minősül). A másik oldal minden disznóságra felmentést adott magának azzal az érvvel, hogy ő nem kommunista. A két oldalt összezárta a kétharmados törvények és jelölések – szintén világunikum – rendszeréből adódó egyetértési kényszer, miáltal még jobban utálták egymást, miközben a merev választási törvény gondoskodott arról, hogy új pártok ne nagyon zavarják meg ezt a ketrecharcot. A rendszerbe bele volt kódolva, hogy olyan párt nyeri a háborút, amelyik a) minél nagyobb, népfrontosabb és b) a legfegyelmezettebb, ennélfogva c) a legkevésbé képvisel konkrét érdekeket és nézeteket, azaz úgy tesz, mintha a társadalom – a nemzet – egységes volna és egyet akarna, tehát d) a legostobább és leghazugabb.
Egy ilyen párt vezetésére Orbán Viktor az ő hadvezéri és népszónoki adottságaival tökéletesen alkalmas volt, csak sajnos az ellenállás 2002 utáni éveiben tökéletesen kivesztek belőle a kormányzáshoz szükséges képességek. De amiatt, hogy ennek ellenére is ő a miniszterelnök, nem őt kell gyűlölni, az egész magyar politikai közösség felelős ezért a helyzetért. A tisztelt ellenzék is talán nézzen magába: mostanáig hányszor elemezte komolyan Orbán hivatásbeli alkalmatlanságát?
Nacionalizmus
A kormányzás azonban – képességek ide vagy oda – nem állhat a győzelemmel való örökös büszkélkedésből, valami pozitív tartalmat is fel kell mutatni. Ehhez pedig ideológiára van szükség, hiszen meg kell jelölni azokat az értékeket, amelyeket a kormány védelmez és megvalósít. A Jobbik, az MSZP és az LMP egybehangzó nyilatkozatai szerint ez az ideológia a neoliberalizmus („a gazdagoknak kedveznek, a szegényeket sanyargatják”), csakhogy Orbánnak pontosan annyi köze van a csakis állandó törvények által szabályozott piacban és egyéni szabadságban hívő neoliberalizmushoz, mint Vlagyimir Putyinnak. (A magyar rendszer éppenséggel mintha másolná az államfüggésre nevelő, mélységesen igazságtalan orosz cimborakapitalizmust.)
Az ellenzék tehát téved, pedig csak a szemét nem szúrja ki, hogy Magyarországon újabban mindent „nemzetinek” hívnak, még magát a rendszert is. Orbán ideológiája a nacionalizmus. Félreértés ne essék, a nacionalizmusnak – vagyis annak az eszmerendszernek, amely szerint a nemzeti érdek felülbírál minden egyéni és csoportérdeket – jogos helye lehet egy politikai egység kormányzásában. Olyankor, ha a nemzeti függetlenség hiányzik, esetleg az ország hadban áll, frissen ocsúdik egy háborús vereségből, vagy egyéb veszély – mondjuk népirtó szándék – veszélyezteti a nemzeti létet. De máskülönben, békeidőben, demokráciában a nemzeti érdek úgy képviselhető a legjobban, ha az egyének és csoportok szabadon érvényesíthetik érdekeiket, és a kormány ennek tudatában politizál.
Minthogy nálunk az ideológia előbb volt, mint a valóság, a valóságot kell hozzáigazítani az ideológiához. Ezért születhet meg a szabadságharc koncepciója és a „mi nem leszünk gyarmat” jelszava, miközben Pest-Budán működik a felelős magyar ministerium (illetve működnie kéne), hazánk területén nem állomásoznak semmilyen elnyomó hatalom csapatai, és senki sem akar jobban gyarmatosítani, mint bármely más uniós tagállamot, ahol nincsenek békemenetek. A kormányzati propaganda fáradhatatlanul eregeti a függetlenségi vészkiáltásokat és a nemzetárulásra figyelmeztető szirénahangokat.
Miért volt előbb az ideológia? Ez a nálunk jobboldalnak nevezett képződmény szellemi nyomorúságából fakad. Amikor a Fidesz átállt „jobboldalra”, ideológiai vákuum honolt a belsejében, ezt egy ideig feledtette a „polgár” szó tartalom nélküli sulykolása, majd amikor a kampány kifáradt, és a párt fokozatosan bekebelezte a saját politikai oldalának fennmaradó részét, a csatlakozó értelmiségiek a hetvenes-nyolcvanas évek népi irányzatának gondolkodását hozták magukkal. Ennek a gondolatrendszernek a nemzetre vonatkozó része olyan korban formálódott ki, amikor a nemzeti függetlenség hiányzott, az egyéni és csoportérdekek még a határon innen is el voltak nyomva, a határon túl pedig egyértelmű volt a beolvasztó szándék. A Fidesz számára 1988-ban megállt az idő.
Egy normális, középméretű, független, hivatalosan fejlettnek nyilvánított országban a diplomácia lényege az egyeztetés, a konzultáció, a befolyásos szövetségeseknek való udvarlás és a hasonló méretű, érdekű partnerek megnyerése a magunk céljainak. Amikor 2010 májusában Semjén Zsolt, az újonnan kinevezett „nemzetpolitikai” miniszterelnök-helyettes közölte, hogy a diplomácia a nemzetpolitikának „csak egyik területe”, és a külügy dolga „a tájékoztatás, semmiképp sem a konzultáció”, már kész volt a kocsi, sejteni lehetett a mostanihoz hasonló csődöket. (Megjegyzem, az azeri ügyletből a Külügyminisztériumot, úgy, ahogy van, kihagyták, először akkor szólalhatott meg, amikor a korpa közé keveredett országot már megették a disznók.)
Ha egy normális, középméretű, független, hivatalosan fejlettnek nyilvánított állam pénzügyileg bajba kerül – a saját addigi rossz gazdaságpolitikája miatt –, akkor nem indít propaganda-hadjáratot az őt segíteni kívánó ENSZ-szervezet (IMF) és nemzetközi integráció ellen, csak azért, mert azoknak feltételeik vannak: a nyugati civilizáció szabványait kérik számon. És nem veti magát olyan keleti diktatúrák karjaiba, melyekről annyit se tud, hogy mit akarnak tulajdonképpen Magyarországtól.
Orbán Viktor nem csupán nem ért a kormányzás két legfontosabb témájához, a gazdasághoz és a külügyekhez, de a lényétől idegen az, ami e két terület felügyeletéhez a modern korban, demokratikus viszonyok között szükséges: az, hogy számoljon mások – az államtól független, szabad piaci szereplők, illetve független országok – érdekeivel és meggyőződéseivel. Egyáltalán, hogy számoljon. A nacionalizmus ezt fölöslegessé teszi, hiszen annak csak a mi érdekeink léteznek, azok sérülnek (folyton, micsoda igazságtalanság), és azokat kell érvényesíteni, s ha nem sikerül, a világ a hibás.
Németh és Horn tisztában voltak azzal, hogy Magyarországnak a nyugati integrációkhoz kell csatlakoznia, és hogy az adottságokon (Moszkva erején) semmilyen nemzeti büszkeséggel nem lehet változtatni. Így sikerült jót tenniük a nemzettel. Orbán és kiszolgáló személyzete azt hiszi, hogy ha nemzeti büszkeségből a nyugati integrációk helyett keleti zsarnokok kegyébe ajánlja az országot, jót tesz vele. Valójában gazdasági katasztrófába és megalázó nemzetközi elszigeteltségbe sodorja. A mai magyar nacionalizmus súlyosan nemzetellenes.

“Brutális ára van az államadósságnak”

Image

Természetesen, lesz még magasabb is, mert a Viktor a piacról akar kölcsönt 9-10%-on, mert nem hajlandó törvényesen, becsületesen, szerzödéseket betartva, fegyelmezetten, szakértö módon müködtetni semmit, kell a 40%-os korrupció, a simicskázás és a folytonos jogtiprás, törvénytelen adók szedése, a héubéri rendszer kiépítésére.  Rablóbanda bagázs, egy fillért sem kellene adni az országnak, amíg el nem takarodik a matolcsával és az egész bandájával együtt!

 

SZÓLÁNCKRISZT…

SZÓLÁNC
(Budapest)
 
“Rohadt picsa. Ilyenekkel van tele az ország, ki kéne irtani mindet. A kurva anyátokat, azt, a kurva anyátokat! Sok büdös rohadék, zsidó, cigány, tetves nigger. Únió, meg mi a faszom. A férfi nyomatékul a padlóra köp.”
 
Megyünk a Balatonra! Szép nyár van, egy hetet Törökországban töltöttünk, most meg ráadásként kölcsön kaptunk egy kis faházat Széplakon. Alig használják, nincs is melegvíz, de a lényeg, hogy közel a strand és jó az idő. Sietve pakolunk össze, az ágyneműhuzatok be se férnek a hátizsákba, egy Ikea-szatyorba dobálom be őket a konyharuhákkal és törölközőkkel együtt.
 
A Déliben hosszú sor áll, az utolsó pár percben szaladunk a vágányok felé. A kijelző táblán meglepődve látom, hogy még van időnk, a Siófoki vonat csak negyvenkor indul. Én meg valamiért azt hittem, félkor megy. Megkönnyebbülök, veszünk még üdítőt és szendvicset, aztán felszállunk.
 
Már reggel fülledt meleg van, fehéren tűz be a nap az ablakon. A gyerek szemben ül, nézem a napsütésben. Villog a szeme a sötét arcában, és jól áll neki a batikolt, sárga póló. A kézműves táborban csinálta, én is kaptam egyet. Az enyém pink és narancssárga, direkt azt vettem én is föl egy hosszú indiai szoknyával, hogy örüljön.
 
Elindul a vonat, énekelünk valamit, mert fel vagyunk dobódva. Elég sok utas van, az ágyneműs szatyrot felteszem a poggyásztartóra, de a nagy hátizsákot nem bírom feldobni, az mellettünk marad a földön.
 
Jön a kalauznő. Undorodva, szándékosan megbotlik benne. Aztán elkéri a jegyünket, és fennhangon belekezd:
-Há’ rossz vonatra szálltál, te! Nem tudol olvasni, szerencsétlen? Neked mindegy, hogy déli vagy északi part? Mi? Meg se nézed?!
 
Leblokkolok a tegezéstől és elnézést kérek, mintha súlyos kihágást követtem volna el. A gyerek összeráncolt szemmel figyeli a nőt, és amint tovább lép, odahajol hozzám. Suttogva kérdezi tőlem, hogy mért nem szóltam vissza. Micsoda bunkó! Vállat vonok, legyintek, nem hagyom elrontani a hangulatot.
 
Később a túloldalról átül hozzánk egy lány, kezében menetrend. Azt tanácsolja, hogy Fehérváron szálljunk át. Mondom neki, hogy a kalauz is ezt mondta, aztán kinézünk egy vonatot, amire csak negyed órát kell majd várni. Olyan, mintha ő próbálná jóvátenni kalauznő kiabálást. És tényleg, mielőtt visszaül, még odasúgja:
– Különben meg ne is törődjenek vele!
 
Hátradőlök, lecsukom a szemem. Valami zavaró érzésem támad, újra kinyitom. Ekkor veszem észre a férfit.  A túlsó sarokban ül az ajtónál, onnan bámul minket összehúzott szemmel, szinte pislogás nélkül. A lábamat a szemközti ülésen pihentetem, de egy idő után feszengeni kezdek, igazgatom a szoknyát, hátha felcsúszott. Aztán a meztelen talpam kezd el bizsergetően zavarni, hirtelen azt is provokálónak érzem. Szerencsére a gyerek eltereli a figyelmemet: kéri, hogy folytassuk a szóláncot.
 
Hosszan válaszolgatunk egymásnak, egyre jobban belejön. Az a szabály, hogy a játékban már felhasznált szót nem lehet újra bedobni. Többször próbál átverni, de figyelek.
 
Ha rajtakapom, hangosan nevet. Közben időnként odapillantok a férfira, aki le nem veszi a szemét rólunk. Munkáskülsejű, ötvenes, kopaszodó pasas. Nagy, csontos ökle van, a csuklóján nemzeti színű gumikarkötő. Fehér inget visel és szövetnadrágot, mellette az ülésen egy műbőr munkástáska. Előredől és egyfolytában vizslat, nehéz elfelejtkezni a jelenlétéről.
 
Amikor Fehérvárhoz közeledünk, kiviszem a vagon előterébe a hátizsákot. Leemelem az ágyneműkkel teli szatyrot meg a gyerek kisebb hátizsákját is, kint mindent egymás mellé állítok. A második forduló után kilép utánam az ajtón és megáll szemben. Talán vécére jött. Megkérdezem a gyereket, nem akar-e pisilni leszállás előtt. A férfi közelebb lép, összeugrik az arca az indulattól. Ijesztően halkan szól:
– Menjél csak vissza.
Hirtelen arra gondolok, hogy talán ott felejtettünk valamit, mert különben nem értelmezhető, amit mond. De aztán folytatja:
– Menjél csak vissza, és pucold le az ülést!
A fojtott hang egészen váratlanul átcsap pattogó kiabálásba:
– Pucold le az ülést, amire fölraktad a mocskos lábadat! Te! Hát mit képzelsz te, mi? Összekoszolod a magyar vonatot? A mocskos lábaddal, te?! Rohadt zsidó cigány kurva! Menjél vissza, vagy lelöklek innét! Menjél vissza Irakba, vagy a faszom tudja, hova! Ahol kiszart az anyád, oda!
A gyerekre nézek. Az ajtónál áll és vigyorog, de lehet, hogy csak zavarában vagy ijedtében. Érzem, hogy a férfi a kalauznő ordibálásán bátorodhatott fel, az adta meg neki a jelet. Nyilván kereste, hogy kibe lehet belekötni, aztán a hivatalos személy viselkedése megerősítette benne, hogy alsórendű állampolgárok lehetünk. Ránézek, és végzetes hibát követek el. Válaszolok:
– Nem koszoltuk össze az ülést.
Állati hangon kezd üvölteni, közben fenyegetően kilép felém.
– Ne pofázz vissza, rohadt zsidó cigány kurva, mer’ lerúglak, meg a kölyködet is! Te, mocskos pinaszájú. Aljadék. Ganaj. Hát hogy mered? Hát mit képzelsz te magadról? Lebaszlak innét, hogy beledöglesz! Hát mit képzelsz?!
A gyerekre pillantok. Még mindig vigyorog, mintha rádermedt volna a mosoly az arcára, de közben folyik a könnye. Te jó ég. Sír. Egy pillantással jelzem, hogy nyugi, semmi baj. Közben a vécéajtó mellé letett üres sörösüvegeket nézem és méregetem a távolságot. Arra gondolok, ha a férfi közelebb lép, felkapok egyet és ütök. Aztán átfut rajtam, hogy vissza kéne menni a kocsiba, de pont elállja az utat. Egyfolytában, hörögve ordít. Az utasok közül senki nem jön ki. Se a menetrendes lány, se más. Pedig vannak odabent férfiak. Egyik se reagál, nem jön segíteni, nem akar belekeveredni.
Végül az állomáshoz közeledve csak kilép az előtérbe egy középkorú nő és megáll a bőröndjével. A férfi még mindig mondja a magáét, a gyereken látom, hogy hozzám akarna bújni, de egyszerűen nem mer elmozdulni a helyéről.
– Rohadt picsa. Ilyenekkel van tele az ország, ki kéne irtani mindet. A kurva anyátokat, azt, a kurva anyátokat! Sok büdös rohadék, zsidó, cigány, tetves nigger. Únió, meg mi a faszom. A férfi nyomatékul a padlóra köp.
A nő megelégelni látszik a műsort és odaszól:
– Most már abba lehet hagyni, jó?
Nem minket véd, csak zavarja a komfortérzetét a zaj. Szeretne nyugodtan utazni. A férfi most felé fordul, végigméri:
– Neked meg mi a kurvaisten közöd van hozzá, mi? Zsidó vagy, vagy cigány, bazdmeg, vagy mi a fasz közöd van hozzá? He?
A nő elfordítja a fejét és szimbolikusan kilép a szituációból. A férfi ismét felém fordul:
– Mer’ ha nem mosod le, én belöklek a vonat alá, esküszöm! A kurva mindenit! Már mindent lehet, mi?! És kezdi elölről.
 
Begördülünk Székesfehérvárra. A gyerek végre oda tud lépni hozzám. Belefúrja a pólómba a fejét, csupa könny az arca. A nő leszáll, mögötte a férfi is, de még nem mozdul el a peronról, lecövekel az ajtóval szemben. Tanácstalanul körbenézek, hogy lehet-e valakitől segítséget kérni, de csak a kövér kalauznő áll távolabb és ránk se pillant. Úgy látszik a férfi is Fehérvárig jött, most a végsőkig ki akarja élvezni a hatalmi a helyzetet.
 
Leadom a gyereknek a kék Ikea- táskát és megfordulok, hogy levegyem a hátizsákot is. A férfi odalép és villámgyorsan fölrúgja a szatyrot. Az ágyneműk kiborulnak, egy-két konyharuha beesik a kerekek közé. A gyerek szedegeti össze. Rákiabálok, hogy lépjen távolabb. Leszállok, szívdobogva kapkodom össze a maradékot. Ami beesett, azt ott hagyjuk, mert indul a vonat.
Poroszkálunk a peronon, de meg kell állnunk, mert a fiam csuklik, úgy zokog. Figyeljük, ahogy a férfi halad az állomás felé és próbálom mondogatni, hogy nincs semmi baj. Nincs semmi baj. Hogy most már elment, most már elment. Hogy nem kell vele foglalkozni, vannak ilyenek. Leülünk egy padra.
 
Tűz a nap, várjuk a csatlakozást. Lehetne folytatni a szóláncot, amíg meg nem jön a következő szerelvény:
B, mint Balaton, N, mint ne, E, mint egyedül, L, mint lakos, S, mint saját, T, minttakarodj, J, mint jövő, Ő, mint őriz, Z, mint zavar, R, mint remény, Ny, mintnyugalom, vagy nem is, legyen inkább nyelvem- és végül M, mint Magyarország.
==============================
 
(Budapest)
 
Tóth Krisztina költő, író, műfordító; 1967-ben születtett Budapesten. 1986-ban érettségizett a Képzőművészeti Szakközépiskola szobrász szakán. 1993-ban szerezett tanári diplomát az ELTE Bölcsészkarán. Első kötete 1989-ban jelent meg Őszi kabátlobogás címmel. 1990-92-ben ösztöndíjasként két évet töltött Párizsban, ezalatt főleg kortárs francia költészetet fordított. 1992-ben megkapta a Soros Alapítvány egy évre szóló irodalmi ösztöndíját. 1994-ben jelent meg A beszélgetés fonala című kötete, majd 1996-ban az általa válogatott és szerkesztett Látogatás című kortárs francia költészeti antológia. 1996-ban Graves-díjat és Déry Tibor jutalmat, valamint műfordításaiért Zoltán Attila-díjat kapott, 2000-ben pedig József Attila-díjat. 1997-es Az árnyékember című kötetét követően 2001-ben Porhó címmel a Magvető Könyvkiadó jelentette meg új és válogatott verseit, amelyet ugyanebben az évben Vas István-díjjal ismertek el. 2005-ben a Síró ponyva című kötet a Szépírók Díját kapta, aztán ugyanebben az évben Gemini-díjat. 2006-ban a Magvető Könyvkiadónál novelláskötete jelent meg Vonalkód címmel: erre 2007-ben Márai-díjat kapott. 2008-ban A világ minden országa című versét Salvatore Quasimodo-díjjal jutalmazták. 2009-ben eddigi költői, írói és műfordítói munkásságát a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával ismerték el. 2009-ben és 2010-ben a Mozgó Világ prózaírói nívódíját és Nizzai kavics díjat, valamint Artisjus-díjat kapott. 2010-ben Bárka-díjjal jutalmazták a Bárka folyóiratban megjelent írásait. A legutóbbi – Pixel című – novelláskötete 2011-ben jelent meg. 1998 óta ólomüveg-készítéssel és -restaurálással is foglalkozik. 2005 óta vezet szemináriumokat a JAK Irodalmi Egyesület prózaírói, költői, műfordítói és kritikaírói kurzusain. Művei szerb, orosz, német, román és horvát nyelven is olvashatók.

 

Rosenberg Dani : Koncz, Bródy, Cipő, Demjén, Pajor, Somló

Rosenberg Dani : Koncz, Bródy, Cipő, Demjén, Pajor, Somló

Nosztalgia dal, a Kossuth tér 1944-es pompájához.
Magyarország dicső múltja, dalba szőve.
Horthy szobrok és Szálasi emlékművek avatásához kitünő!
Élvezheti minden Fidesz és Jobbik támogató, 
Jobban vág az alkalomhoz, mint a Székely Himnusz
 

http://www.youtube.com/watch?v=RPPQ5GJN0mk&feature=related

 

Koncz, Bródy, Cipő, Demjén, Pajor, Somló

Dalszöveg: Rosenberg Dani
37-ben mikor a hősünk,
Dani még a gimibe járt, 
nem sejtette milyen gyorsan
jön majd el a változás.

Járt oda egy másik gyerkőc
úgy hívták Magyar Zoli
mindig lesett Dánielről
mikor jött a nagy doli.
Zoli volt a rámenős szájhős
és legnagyobb riválisa,
Dani volt az osztály első
csak tornából volt hármasa.
Csúfolták is sokan a srácok
pedig tudták hogy jó ember,
de Dani neve kicsit más volt,
úgy hívták hogy Rosenberg.

Refr.:
Ha a vonatok idnulnak,
ha a jó napok elmúlnak,
rideg helyeken száguldva,ájultan.
Akár hova visz lesz új nap,
a gonosz oda már nem nyúlhat
a szíved gyertya mit elfújnak,
de meg gyullad.

Eljöttek a kegyetlen évek,
a házmesterné mindenkit feldobott,
egy nagy lakásra volt szüksége
és Dani nagyapja csak hallgatott.
Azt mondta bis hundert und zvanzig,
és kölyökösen pisslogott
végül így szólt: fel kell vennünk,
most a seriff csillagot.
Elvitték a fűszeres Goldsteint,
a zenetanárt Klein Manót,
a házban ő volt a legjobbfej,
és Weiszt a legrégibb lakót,
vitték Zimmermannt az elsőt,
és két lányát Katót, Lizát.
Az irodalmárt Kardos Ernőt,
pedig, ő katolizált.

Refr.1×

A téren Zoli menetet látott,
tudta hogy még tartozik,
elindult barátjához
a szomszédban lakott Dani
Becsöngetett Rosenbergékhez.
de jött az igazoltatás,
a két nyilas a szobába lépett,
Zoli tudta a folytatást.
A nyilas hosszú listát nézett
és neveket is olvasott,
mikor Dani nevéhez ért el
Zoli azt mondta, hogy én vagyok.
Mikor visszajött még látta az arcát
futott és megállt, Dani 
felemelte mind két karját,
ahogy a Rabi szokott áldani.

Refr.2×

 

Erdős Virág: …

Erdős Virág: Na most akkor…
Erdős Virág| Népszabadság| 2012. május 14
 
“…mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
ki legeljen penneágyon rozmaringos mellfilét,
ki pecázza kukából a halolajos kiflijét,
kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje,
kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje,
ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét,
ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét,
kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni,
kit lehessen kapásból és szemtől szembe letegezni,
ki ne jusson ötről hatra, kinek fussa futópadra,
Pulára meg Balira,
kit vegyenek palira,
kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány,
kinek jusson másfél bála angolpólya-adomány,
kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány,
kinek jusson, mér’ is jutna, szar se jusson, ha cigány,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
ki rakja ki carrarai márvánnyal a klotyóját,
kinek pakoltassák ki a pénztárnál a motyóját,
ki zúzzon ki Rómába, hogy láthassa a piétát,
ki nyomassa ezerrel a déligyümölcs-diétát,
ki merengjen el egy régi, feudális szokáson,
kit érjenek állítólag kisebb bolti lopáson,
kinek legyen ad absurdum reklamálni mersze,
ki merjen a jogaiért kiállni, na persze,
kinek legyen dilije a kuszkusz meg a falafel,
ki próbálja nem feladni, végül mégis adja fel,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
ki költözzön proli szagtól fuldokolva Budára,
ki költse egy komplett pesti panel árát dudára,
ki ápolja klinikán az egészséges körmét,
ki válasszon rövid utat, ki pedig a görbét,
ki lásson a Hun West Travel-irodával világot,
ki álmodjon zöld fű közé piros, fehér virágot,
ki ültessen minden kerti törpe mellé tuját is,
ki adja az ártatlant, de hogyha kell, a buját is,
ki rendeljen ülőbútort magának a neten,
kik lakjanak egyetlenegy félszobába’ heten,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
ki utazzon még a világ végére is kocsival,
ki tudjon le minden bajt egy odavetett bocsival,
ki vegye a nyakába egy papucsér’ a plázát,
kinek vigye el a bank a vakolatlan házát,
kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfalt,
ki foglaljon négy személyre, ablak mellé asztalt,
kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet
kinek kelljen beszerezni tüdőszűrőleletet,
ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától,
ki keljen ki magából egy utastársa testszagától,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
ki járkáljon házastársi javallatra botoxra,
kit vigyenek akarata ellenére detoxra,
kinek kelljen másnap délig étlen-szomjan kibírni,
kit lenne szép most azonnal puszta kézzel kinyírni,
kinek hozzon Télapócska sárgarézzel teli zsákot,
ki hordja ki lábon hol a tüdőgyuszit, hol a rákot,
kinek legyen igénye a könyvre meg a mozira,
ki próbáljon belógni egy kulturáltabb slozira,
kinek kelljen nap mint nap a Vágóhídig bliccelni,
kinek legyen – láthatólag – kedve most is viccelni,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
kinek legyen névre szóló szekrénye a Gelázsban,
ki aludjon álmában egy jó kis fűtött garázsban,
ki nevezze komenista fertőnek a Dagályt,
kinek sértsen már a puszta létezése szabályt,
ki akarja hóban-fagyban kivárni a sorát,
kinek kelljen tele szájjal dicsérni a borát,
ki hurcolja fel-alá az interspáros batyuját,
ki átkozza el a saját sose látott anyuját,
ki feküdjön hol itt, hol ott, mint a kilőtt állat,
ki rándítson haladtában szemlesütve vállat,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
ki csinálja új kecóját trendire és takarosra,
ki próbáljon mindenáron bejutni a fapadosra,
ki locsoljon Francois Voyer konyakot a kivire,
ki gondoljon tehetetlen haraggal a gyivire,
ki tegye le egyik percről másikra a piát,
ki próbálja kivenni a lelencből a fiát,
ki lomizzon kisbiciklit, dinókat meg törpöket,
ki ugassa le az undok, játszótéri kölköket,
ki lássa a sajátját a más ölében csicsikálni,
ki próbálja magát minden karácsonykor kicsinálni,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
kinek legyen tiszta sor, hogy haladás vagy haza,
kinek legyen úgy, hogy többé ne mehessen haza,
kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka,
kit viszont a vácrátóti köztemető árka,
kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén,
Budafokon, Budaligeten és Mátraterenyén,
Békésbe’ és Hevesbe’,
s ki menjen a levesbe.”


 

Irán és Ahmedinejad az új barát – Ide süllyedt és teljesen lezüllött neo-náci Fidesztán

Irán támogatja a magyarországi szélsőjobboldalt? – Neonáci felvonulás Budapesten, az Európai Unió és az IMF ellen

POSTED BY SZEMENYEI-KISS TAMÁS ⋅ MÁJUS 12, 2012 ⋅ VÉLEMÉNY?

http://kanadaihirlap.com/2012/05/12/iran-tamogatja-a-magyarorszagi-szelsojobboldalt-neonaci-felvonulas-budapesten-az-europai-unio-es-az-imf-ellen/

Már kis-ázsiai, szélsőséges, muzulmán ideológiával, őskori mentalitással anti-szemitizmussal, arrogánsan eltörülték a civilizáció minden nyomát a Fidesz korlátolt, rasszista pártkatonái. Magyarország kevesebb mint 10 millió lakosa egyre fogy, aki értelmes az menekül a teljesen lezüllött, fasiszta diktatúrából.

Üljön lóra a Fidesz bagázs, támogatóival és foglaljanak maguknak új hazát Mongólia közelében, mint Árpás tehette ezer évvel ezelőtt a Kárpát medencében.

Ez a bűnöző banda még az ázsiai sivatag közepét is nagy kitüntetésnek vehetné, mert nem erre a Világra és nem ebbe a korba való az ősemberi mentalitásuk.